Idén különleges dátumra, december 24-re esik advent negyedik vasárnapja, a negyedik karácsonyváró gyertya lángjának meggyújtásának ideje. Mire fellobban, itt is a várva-várt karácsonyeste.
Advent negyedik gyertyája a szeretet szimbóluma. A hit, a remény, és az öröm, melyeket jó esetben sikerül kicsit tudatosabban megélni, olyanok, mint egy házban a téglák. A szeretet házának alapvető elemei. Megalapozzák azt, hogy hazaérkezzünk az igazi otthonunkba – a szeretetbe.
Hirdeti ez a negyedik gyertya, hogy itt a karácsony, közel már a fény születése. Amikor még a legnagyobb sötétben élő lelket is megérinti valamiféle vágyakozás, valamiféle emlék arról, hogy létezik egy olyan hatalmas erő, lehetőség, mely simogat, vigasztal, kiszabadít még a legreménytelenebb helyzetekből is. Ez a hatalmas, végtelen forrás a szeretet.
Mindazt megfogalmazni, szavakkal visszaadni, amit maga a szeretet jelent, szinte képtelenség. Mert a szeretet oly sokrétű, oly szerteágazó, olyan sok mindent jelenthet a hétköznapokban! A szeretet nem csak egy ünnep, egy nap az évben, sokkal inkább a mindennapokban jelen lévő cselekvés. Igen, nem érzés, hanem inkább cselekvés! Az az erő, ami a világunkat mindenséggé változtatja, az egyedüllét érzését egység érzéssé alakítja, a különbözőségeket csodákká varázsolja.
És ezt az erőt mindannyian megtapasztalhatjuk, élhetjük, ha meg merjük nyitni szívünket, és minden eddigi bánat, kudarc ellenére gyermekien hisszük, hogy igenis volt, van, és lesz ez az óriási, legtökéletesebb energia. És bőven jut belőle mindenkinek.
Mondjuk el hát az adventi gyertyák lángja fölött szeretteinknek, mennyire fontosak nekünk, és adjuk oda egymásnak az egyik legértékesebb dolgot amink van: az időnket.
Áldott készülődést és boldog ünnepeket kívánunk mindenkinek!
- Bemutatkozás
- Történetünk
- Dokumentumok
- Szolgáltatások díjai
- Felhasználó
- Hírek
- Részlegeink
- Kapcsolat
- Katalógus
- Adatbázisok
- Galéria
- Könyvajánló
- Online tartalom
- Olvasnivaló