December 3-án, vasárnap fogjuk az idén az első adventi gyertyát meggyújtani.

A naptárban mozgó ünnep, Szent András napjához, azaz november 30.-hoz legközelebb eső vasárnapon kezdődik és négy héten át tart maga az adventi időszak. Ez az éven különlegesen alakul, mert szentestén érkezik el az utolsó gyertya meggyújtásának ideje.

Az advent szó a latin “adventus Domini” kifejezésre utal, ami annyit jelent: az Úr érkezése, az Úr eljövetele.

Napjainkban az advent legfontosabb szimbóluma az adventi koszorú és gyertyái.

Az első adventi koszorú Johann Heinrich von Wichern német evangélikus lelkész nevéhez fűződik, aki az ünnep előtt gyertyákkal jelezte a karácsonyig még hátralévő időt a gyerekeknek egy hamburgi árvaházban. Egy örökzöldekkel feldíszített szekérkerékre 24 gyertyát erősített, amelyekből a 4 fehér a vasárnapokat, a többi piros a hétköznapokat jelezte-abban az évben 24 napos volt az advent. A máig ismert koszorú készítése az 1930-as évektől lett népszerű, rajta már csak az adventi vasárnapokat szimbolizáló négy gyertyával.

Minden gyertya egy fogalmat szimbolizál: hit, remény, öröm, szeretet. Hagyományosan a gyertyák lila színűek, az örömé azonban rózsaszín-ezt a harmadik vasárnapon kell meggyújtani.

December 3-án a hit gyertyájának lángja fog fellobbanni.

Mikor rádöbbenünk, hogy már csak négy hét van karácsonyig, mindenkinek a munkahelyi év végi hajrá, az ünnepi lakoma kitalálása és a hozzávalók beszerzése, az ajándékok vásárlása-előtte hosszas tépelődés, ki minek örülne- a családi találkozások megszervezése jut eszébe. Mindeközben ne felejtkezzünk meg az advent valódi jelentéséről sem: a nyugalom, az elcsendesedés, a lelki elmélkedés, a várakozás időszaka.

Vasárnap, a hit gyertyája fölött higgyünk abban, hogy ez az időszak számunkra is csupa jót hoz majd.

Itt a könyvtárban mi abban is hiszünk, hogy egy-egy jó könyv sok mindenen átsegít-vagy csak szórakoztat-de azt sem szabad lebecsülni.

Advent első hetére ajánlunk egy könnyed kikapcsolódást nyújtó történetet, amelyben minden jó, ha a vége jó:

DEBBIE MACOMBER: KARÁCSONYI KÍVÁNSÁG

Egy különleges ünnepi kívánságlista reményt, szerelmet és második esélyt hoz.

A könyv ontja magából a karácsonyi hangulatot. A főszereplő nem éppen ünnepi hangulatban kel útra, hogy a karácsonyt a családjával töltse. Úgy érzi munkájában nem tud kiteljesedni, és az igazinak hitt férfi megcsalta a legjobb barátnőjével. Kezébe kerülnek azonban a Télapónak írt gyerekkori levelei. Elhatározza, hogy újraéleszti a régi hagyományt, levelekbe foglalja vágyait. Olyan kívánságokat, melyekre mindenki vágyik: egy igazi barát, egy megfelelő társ és egy sikeres munka. A történet ezután viszi előre önmagát, ebben a két hétben a kívánságok alakulgatnak, így az otthon töltött szabadság igencsak mozgalmas.

A Karácsonyi kívánság igazi amerikai történet: van itt szánkózás, pekándiós pite, télapó, kivilágított templom, tökéletes pasi, egy csipet varázslat, egy maréknyi szerelem. Kikapcsolódásnak, karácsonyi hangulathoz tökéletes.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük